Ezekkel játszunk majd 2020-ban
Összeszedtük nektek a jövő év 10+1 legjobban várt játékát.
Összeszedtük nektek a jövő év 10+1 legjobban várt játékát.
Az utóbbi évek legtitokzatosabb és egyben legjobban várt játéka nem fog mindenkinek tetszeni, de ez egyáltalán nem is baj.
Chava és Paca a 2020-as év egyik legjobban várt játékát is megnézhette az idei gamescomon, most pedig elmesélik nektek, milyen is volt a Cyberpunk 2077.
Megjelent az év egyik legjobban várt játéka, rá is repülünk azon nyomban.
Végre elejtettek néhány infómorzsát a fejlesztők az egyik legjobban várt játékról.
A jövő év PC-exkluzívjai főleg stratégiai játékok, de akad még ez-az, amire érdemes figyelni.
Már most teljesen biztos, hogy jövőre sem fogunk egyetlen percig sem unatkozni.
A tavasz egyik legjobban várt játéka a NetherRealm Studios verekedős játéka, amelyről még nem sokat tudunk, de most újabb információkkal lettünk gazdagabbak.
Megérkezett az év legjobban várt játéka, hiteles vadnyugati környezetben, sok szöveggel és lovaglással.
Befutott a Rockstar Games alkotása, úgyhogy indulunk a vadnyugatra!
Az is kiderült, mikor kezdhetjük előtölteni az év egyik legjobban várt játékát.
Vajon szabadtéri programot szerveztünk, amikor sorra esnek be az év legjobban várt játékai, vagy sem?
Az Egyesült Államokban végzett felmérés alapján a multiplatform címek között a Call of Duty: Black Ops 4 áll az élen, de nem sokkal marad le a Red Dead Redemption 2 és a Battlefield V.
Végre megérkezett az év egyik legjobban várt játéka, ami a tesztek alapján fantasztikusan sikerült. Kipróbáljuk, hogy tényleg így van-e.
A hónap érdekesebb fele még bizony hátravan.
Néhány órán belül jelentést tesz a Ubisoft csapata az évtized egyik legjobban várt játékáról.
Az év egyik legjobban várt játékából hamarosan egy kicsit többet is megmutat a Rockstar.
Végre kiderült, mikor tér vissza a legendás hálószövő.
Ezúttal néhány megrendelt póló buktatta le az év egyik legjobban várt játékát.
Elsősorban stratégiai, indie játékok, portok és régi sorozatok új részei érkeznek majd a PC-sek számára idén.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)